
Cégünk, a Székely Family and Co. Kft. legújabb tagunk, a Puli Space Technologies Kft. űrmissziójához keres támogatókat. A Puli Space többek közt olyan holdjárót fejleszt, amely képes ellenállni a Hold szélsőséges viszontagságainak. A Puli névre keresztelt rover műszereket tud majd szállítani, amelyek képesek részletes adatokat, információkat gyűjteni, kutatni a Hold erőforrásait, valamint ezeket a Hold felszínén tudják azonosítani. A kutató cég 2010 óta működik, számos sikert ért el, többek között elnyerte a NASA Mini Payload Challenge fődíját és részt vett a Google LUNAR XPRIZE versenyen.
A Puli Space Technologies Kft. 2021 őszén egy Téridő plakettet küld a Holdra, amely a magyar Aranycsapatnak is emléket állít. A támogatók nevei felkerülnek a Téridő plakettre, amelynek egyik példánya a Holdra, másik pedig a hallstadti sóbányában lévő időkapszulába kerülne. Amennyiben a támogató ezen felül még szeretne saját üzenetet, fotót is feljuttatni a Holdra, úgy azt külön díj ellenében megteheti, amellyel a későbbi űrmissziókat is támogatja. A plakett Holdra szánt példányát, az amerikai Astrobotic cég Peregrine leszállóegységének segítségével juttatják majd célba. Az izgalmas Téridő plakett részletes leírását az alábbi link alatt találjátok meg:
http://pulispace.com/hu/spacetime-plaque/
Az Aranycsapat Holdra juttatásához már csak 900 ezer forintra van szükség, amit 2020. 10. 31-ig szeretne a Puli összegyűjteni. A támogatást a Tőkeportálon keresztül lehet a Pulinak eljuttatni: https://tokeportal.hu/puli
A Puli csapata nemrégiben kifejlesztett egy olyan műszert, amely képes kimutatni, hogy a Hold felszíne alatt hol és mennyi vízjég található. Az ilyen szenzorok iránt nagy az érdeklődés az űriparban, mivel a Holdon az egyik legfontosabb erőforrás a vízjég, amiből oxigént és hidrogént lehet előállítani a hajtóművek üzemeltetéséhez. Az erre a célra kifejlesztett Puli Lunar Water Snooper, vagyis „vízszaglászó”, képes azonosítani a hidrogént, annak eloszlását a talajban. A PLWS egység egyediségét még az is erősíti, hogy rendkívül kis tömegű és méretű, így egy 2 kilogrammos holdjáróra felszerelve könnyen hordozható. A kis „Puli Snooper” és megalkotói, tovább emelték hazánk hírnevét, mivel nemrég egy NASA verseny fődíját nyerték el ezzel a találmánnyal. A PLWS műszert a Puli Space Technologies Kft. a későbbiekben szeretné a Holdra juttatni.
Támogassuk együtt ezt a missziót. Ez egy történelmi siker lenne Magyarországnak! A műszaki háttér és tudás rendelkezésre áll, már csak a fuvardíjat és a fejlesztések további költségeit kell összegyűjteni.
Cégünk, a Székely Family&Company Kft. is támogatja ezt a kiemelkedően fontos munkát, a mi nevünk már ott lesz az induló leszállóegységen, az Aranycsapat mellett. Továbbá minden támogatónak, akik támogatják a Puli holdjáró küldetését, 30 000 forint vagy azt meghaladó támogatás esetén, a Székely Family&Company Kft. háromhavi ingyenes tagságnak megfelelő 11500 forint kedvezménykupont ad.
Itt az idő, fogjunk össze egy újabb magyar történelmi sikerért!
Ne hagyjuk, hogy egy újabb magyar feltaláló és találmány vesszen el, vagy kényszerüljön külföldre. Mi magyarok világszerte híresek voltunk/vagyunk feltalálóinkról. Ki ne hallott volna Szilárd Leóról (hűtőszekrény), Irinyi Jánosról (biztonsági gyufa), Kandó Kálmánról (villanymozdony), Neumann Jánosról (computer), Bíró Lászlóról (golyós toll), Petzval Józsefről (távcső), Asbóth Oszkárról (helikopter), Győrffy Istvánról (puha kontaktlencse), Jedlik Ányosról (dynamo), Szent Györgyi Albertről (c-vitamin), Goldmark Péter Károlyról (színes TV), Simonyi Károlyról (EXCEL), Gábor Dénesről (hologram), Rózsa Lászlóról, Lassú Gáborról (csuklós busz), Galamb Józsefről (Ford t modell), feltalálóiról? Rajtuk kívül sok-sok más magyar nevet említhetnénk, akik világszerte korszakalkotó találmányaikkal elősegítették a fejlődést. A mi társadalmunk úgynevezett szürkeállománya HA elegendő támogatást kap, nagy mértékben hozzájárul nemzetünk fejlődéséhez, minden területen.