A Székely Family and Co. Kft. felhívja innovációs közösségünk mostani és leendő tagjainak figyelmét az Európai Bizottság 2021. március 10-i határidős pályázatra. A pályázat azért is kiemelten fontos mert a finanszírozása eltér a megszokott struktúrától és valószínűleg a következő keretprogram megközelítését alkalmazza.
A pályázati felhívásban olyan 900 millió és 2,7 milliárd forint közötti költségvetésű projekteket keresnek, amelyek:
- megújuló energia és energiatárolás, alacsony karbon kibocsátású technológiák és folyamatok, szén-dioxid környezetbarát kivonása, biztonságos tárolása és felhasználása területek legalább egyikén innovációt eredményeznek
- a támogatási szerződés aláírásától számítva legfeljebb 48 hónapig tartanak
- a projekt befejezését követően a technológiát legkésőbb két éve múlva piacra viszik és/vagy saját használatba veszik
- legalább 3 de legfeljebb 10 év utánkövetést vállalnak, melynek során tovább jelentik a monitoring mutatókat
- legalább egy jogi személyből állnak (önállóan vagy konzorciumban is megvalósítható)
- az Európai Bizottság által kiadott szempontrendszer szerint pénzügyileg alkalmasak a projekt végrehajtására
- a fejlesztett technológia abszolút és relatív értelemben is hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának elkerüléséhez (az egyes szektorokra meghatározott képletekkel számolva és külön-külön pontozva)
- költséghatékonyságuk jobb, mint 600 euró CO2 ekvivalens tonnánként (a hatékonyabb technológia az értékelésnél magasabb pontszámot kap).
Azok a pályázatok, amelyek az adható pontszám legalább 50%-át elérik, de támogatásban nem részesülnek, bekerülhetnek az Európai Fejlesztési Bank által kiválasztott 40 pályázat közé, amelyek természetben nyújtott projektfejlesztési segítséget kapnak.
Az Európai Bizottság a projekt költségvetésének 60%-át mérföldkövekhez kötött átalány támogatás formájában (lump sum) vissza nem térítendő támogatásként biztosítja, a fennmaradó 40% biztosítása a pályázó feladat (saját pénzeszközből, befektető vagy hitelfelvétel útján).
A támogatási összeg kifizetését úgy kell ütemezni, hogy:
- minden egyes fejezetnél (WP) meg kell határozni az arra eső átalány költséget
- az egyes mérföldköveknél meg kell jelölni, mely fejezetek kifizetését kérik
- ha a használatba vételt a projekt befejezési előtt megkezdik, akkor a használatba vett technológiának a vállalt ÜHG kibocsátás elkerülésének legalább 75%-át teljesíteni kell a teljes támogatási összeg projekt elszámoláskor kifizetéséhez
- a projekt elszámolásáig (utolsó kifizetés) legfeljebb a támogatási összeg 40%-a fizethető ki.
A Székely Family and Co. Kft. kifejezetten bátorítja tagságát arra, hogy akinek az adott területen van ötlete akkor vegye fel velünk a kapcsolatot és segítsünk fenntarthatóbbá tenni környezetünket.